2017. február 11., szombat

Vis vitalis

Életem egy egyik eddigi legjobb napját tudhatom magam mögött, kezdve azzal, hogy reggel kaptam egy levelet egy brazil barátomtól, hogy Magyarországra jön tanulni. Innen a napom nehéz lett volna elrontani, de szerencsére nem is sikerült. Reggelire készítettem egy isteni finom trópusi gyümölcsös turmixot. Délelőtt minden teendőm elvégeztem, és háziasszonyi képességeim csiszolgatása céljából mostam, és még főztem is a szobatársammal, ami azt hiszem a történelmi idővonalamra felkerülő eseménynek számít. (Ha valakit érdekel, joghurtban pácolt zöldfűszeres csirkemellet készítettünk, cukkinis rizzsel, és amellett hogy büszke vagyok magunkra már csak az igyekezet miatt is, hazudnék ha azt mondanám, nem lett igazán finom kis ebéd belőle.) 




Ezután nekiültem tanulni kicsit, de ez inkább amolyan ráhangolódás szerűség volt, mintsem hatalmas haladás, de ez a nap nem is erről szólt. Késő délután elmentem edzésre, és bár igazi izomgyilkos 60 percben volt részem, mégis eszméletlenül élveztem, és merem állítani, hogy ez volt eddig a legjobb edzés amin voltam. 
Végül az nap megkoronázása egy esti mozizás volt :)

Egyszerűen fergeteges, kirobbanó energiával teli napot sikerült összehoznom és remélem, hogy ez a kis szösszenet, amit megosztottam veletek, egy ugyanilyen friss és kellemes holnapot hoz majd el nektek!  


Baboca

2017. február 5., vasárnap

White blank paper

Hmm, nem is tudom mit mondhatnék az elmúlt két hónapról. Talán az lesz a legjobb, ha ettől a képtől eltekintve nem fűzök hozzá semmit. 
Minden esetre örülök, hogy vége és újra elkezdődik egy félév, amikor újra meg lehet próbálkozni a nagy elhatározások betartásával. A tanulás mellett rengeteg tervem van a tavaszra a kutatástól kezdve a félmaratonra készülésig, aztán majd kiderül a tervekből mennyit sikerül véghez is vinni.
Remélem sokszor, sok érdekes mondanivalóval jelentkezek majd, de egyenlőre nincs miről szaporítanom a szót, úgyhogy kívánok mindenkinek energiával teli, sikeres félévkezdést! 

Baboca