Félig tele, félig üres

Amióta elkezdődött ez az év, úgy érzem mintha minden eddigi cipelt terhem hirtelen leszakadt volna rólam, és csak lebegnék a gondtalan valóságban, ahol újra azzal a gondolattal hajthatod a fejed a párnára, hogy ma annyi mindent megcsináltál és még a tanulással is jól haladtál. Mikor a munkádnak látod, ahogy érik a gyümölcse, és nem azt, hogy hiába van benne szíved-lelked, mindent elvitt egy jégeső (khm...kórélettan...). Egyszóval könnyebb minden. És ettől egyszerre nehezebb is. Nincs meg az a nagy nyomás, ami nem hagy lankadni, és ami ébren tart az alváshoz közeledve. Így hát halmokban állnak a kevésbé fontos és sürgős teendőim, az edzős videók pedig maradtak a megnézendők között. 
De cserébe többet olvasok, színházba járok, sokat főzök, ami mellesleg bekerült a kedvenc kikapcsolódásaim közé. 

De nézzük, mik voltak az elmúlt hónapok legfontosabb eseményei:

Először is megünnepeltük, hogy túl vagyunk a maratoni táv felén, csoportvacsora, és csoportbuli, mert ez a minimum, amit megérdemlünk!

Majd először életemben, anélkül, hogy azon aggódjak, hogy senkivel se beszéltem le előre, tudva hogy teljesen egyedül úgyse leszek, befizettem egy balkáni kirándulásra. Ami hatalmas dolog nálam, de nagyon nagyon megérte! Csodálatos idő volt, a tájak gyönyörűek, a török kávé pedig isteni, és tényleg nem egyedül éltem át mindezt. Minden tekintetben fantasztikus hosszú hétvége volt, de bármennyire is visz a szívem a világ szépségeihez, úgyannyira is húz vissza ide, Szegedre.

 

Ennek ellenére egy hét itthonlét után, újra elvándoroltam, ugyanis kezdődött a gyakorlat, egy hét Makó, két hét Szolnok. Három hét előadás, dolgozatok és komolyabb tanulás nélkül most maga a mennyország volt. Nem utálok tanulni, de azért nagyon jól esett, hogy délután lepihenhettem, varrogathattam, olvashattam, filmezhettünk, vagy este órákon át mehetett a Just Dance, míg ki nem purcantunk. Furcsa is kicsit, hogy most vissza kell rázódnom, és biztos néhányszor falba verem majd a fejem, amiért ebben a pár hétben nem erőltettem meg magam, de mondjuk azt, hogy erőt gyűjtöttem. Aztán majd meglátjuk, így gondolom-e egy hónap múlva is...

Hogy visszatérjek a megszokott kerékvágásba, megterveztem a heti menüt, elmentem a piacra és bevásároltam, főztem, a halmokban álló szennyesemet elpusztítottam, felírtam a naptárba a fontos dolgokat, és bár nagyon nehezen, és több sorozatrész után, de nekikezdtem a tanulásnak. És annyira nem is volt szörnyű, mint számítottam rá, bár az igaz, hogy egyszer tartottam egy 'most inkább mindenhol rendet rakok, még a szekrényekben is' délutánt, hogy visszaálljon a lelki békém. 

Azoknak, akik úgy érzik behozhatatlan lemaradásuk van, ezért minek is kezdjenek bele, hiszen úgyse érnek soha a végére, vagy azoknak, akik itt még nem tartanak, de ha leeresztenek teljesen, akkor bizony itt fognak, kívánom találjatok egy új kedvenc, erőt adó, pörgős zenét, és ha már kiugráltátok magatokat, vagy átjött a szomszéd szólni, hogy ennyire azért nincs jó hangotok, akkor le tudjatok ülni az asztalhoz, és belekezdeni a feladataitokba. 

Baboca