2014. augusztus 18., hétfő

Bevezetés

12 évesen elhatároztam, hogy gyógyítani fogok, életeket szebbé tenni, megmenteni. Orvossá válni: ez lett életem legnagyobb vágya és egyben az életcélom is. Közhely lenne beszúrni ide azt a mondatot, hogy "álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt" ? - még ha az is, igaz. Még akkor végiggondoltam, hogy melyik gimnáziumba megyek, melyik szakra, hogy milyen versenyekre fogok menni, hogy szín ötös leszek a gimnáziumban... persze nem alakult minden a tervek szerint, a gimnázium, sőt még a szak is a megálmodott hely volt, de minden más eltért az álmoktól. Most mégis, komoly munka gyümölcseként 2014. szeptember 1-jével megkezdődik életem legszebb utazása. Az első mérföldkő ezen úton az ország leggyönyörűbb helye, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara. (Elfogult vagyok ezért bocsássatok meg, de amikor először álltam meg az egyetem melletti téren egyszerűen beleszerettem és eldöntöttem hogy itt fogok tanulni, ezért is ilyen csodálatos most ezt valóra váltani.)
Hogy miről is fogok írni? - mindenről, ami azzá tesz aki lenni szeretnék. Milyen is egy orvostan hallgató élete, hogyan kerülöm el az idegösszeroppanást egy-egy vizsgaidőszakban, egyáltalán sikerül-e véghez vinnem amit szeretnék? Hogyan jutok el a melegszendvicstől az első saját karácsonyi menümig? :) 
A célom az hogy létrehozzak egy olyan oldalt, ahova kattintva mindent megtaláltok, amire egy végzősnek vagy egy kezdő egyetemistának szüksége lehet :), legyen az egy-két ötlet a jegyzetkészítéshez, válasz a kérdéseitekre,gyors receptek, vagy a kedvenc tornavideóm,ami nem utolsósorban pont belefér két tétel közé és kellőképpen felfrissít.
 Ez idő alatt remélem a lelkem egy részét átadhatom nektek, megmutathatom mindazt ami engem inspirál, előrelendít  és ezzel én is segíthetek átjutni az akadályokon, adni egy kis motivációt a végeláthatatlan jegyzetek között. 
Kívánok mindenkinek elegendő erőt és kitartást a céljai eléréséhez :)
Ha bármilyen kérdésetek, vagy ötletetek van írjatok bátran :)
barbi.tolgyesi@gmail.com
Baboca


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése