Minden változik

Többször hozzákezdtem már ehhez a bejegyzéshez az elmúlt két hónapban, de valahogy sose éreztem igazán magamban az ihletet, egymás után töröltem ki és írtam újra a mondatokat, egyik se volt odavaló. A vonaton ülve, lelkiismeretes angolozás gyanánt egy podcastet hallgattam, ami a változásról szólt, és ennél jobbkor nem is hallgathattam volna. Az ennek köszönhetően bennem megindult gondolatáradat igényelne egy teljesen külön bejegyzést, úgyhogy alul belinkelem, hátha másnak is használ. 

Az elmúlt két hónap fenekestől felforgatta az életemet és gödörből gödörbe estem, végül már lejtőn gurulás volt ez a gödörbeesés. Ma reggel viszont máshogy ébredtem, egyértelműen jobban éreztem magam, a kilátásaimat is már-már fényesebbnek láttam, így jött el az ideje ténylegesen megírni ezt.

Májusban egymást követték az események, szerenádok, bankett, ballagás, igen ballagás, nem, még nem szereztem diplomát, nem végeztem, nálunk szeretik a dolgokat nem a legalapvetőbben csinálni. Ezután megcsináltam életem reményeim szerint utolsó vizsgaidőszakját, és tudtam innentől minden más lesz. 
Először nem húztam, halogattam a vizsgákat, és nem hagytam meg semmit az uv-hétre, helyette jó előre erre az időpontra lefoglaltam a legtündéribb helyet egy csodálatos nyaralásra. Kilencen fogtuk a batyunkat és elmentünk a hegyekbe elfelejteni minden bajunkat. Gyönyörű tájon, jó csapattal, sok nevetéssel, jégesőben idegenekhez bekéredzkedéssel, lovaskocsin boltba menéssel azt kell mondjam, egy eszméletlen nyaralásban volt részünk. Nem túlzok azzal, hogy a lelkem itt megtisztult. Elképesztő nyugalom járt át pont, mint legutóbbi hegyi kalandomkor. Nekem kellenek a folyók és a hegyek, ez eldőlt.

Ebből a nagy nyugalomból csöppentem bele a száguldó életbe, a változások hadába és meg is rökönyödtem picit a helyzeten.
Nagy vonalakban: elköltöztem, berendezkedtem, elkezdtem az egyedülélést, megkezdtem a hatodévet, elkezdtem nyelvvizsgára készülni, elkezdtem az első szigorlatomra tanulni, kihullott a hajam nagy része, megbuktam az első szigorlatomon, lemondtam a hök-ös munkámról, elkezdtem a második gyakorlatomat és talán nem hagytam ki semmit. Nem tudom ki, hogy van vele, de nekem ez sok volt. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű a megszokott dolgokat elveszteni, viszont meglepő módon nem abba tört bele a bicskám, amire számítottam. 

A sikertelen szigorlat után úgy éreztem a parton állok és látom, ahogy kilóméterekre húzódik vissza a tenger és készülőben van egy cunami, én pedig már nem tudok mit tenni, csak hagyom megtörténni, majd lesz, ami lesz. Egyre mélyebbre és mélyebbre kerültem a napok alatt. Kifelé megpróbáltam normális lenni, de belülről vívódtam a nap minden percében, egészen máig. Ez a három hét kellett ahhoz, hogy kicsit összeszedjem magam, remélem most ez kitart egy jó ideig, illetve azt is, hogy nem lesz idén már sok hasonló mélypontot okozó esemény. Ez volt az én rebootom. 

Újra megtapasztaltam, hogy soha, semmi se biztos, nem lehet felkészülni mindenre. Olyan nagyon el voltam foglalva azzal, milyen nehéz lesz ez a sok változás, hogy nem vettem észre, az útnak másik sávja is van, és ha az egyik oldalról elengednek, az még nem elég. Emellett azt is újra megtapasztaltam, ami talán fontosabb, hogy történhet bármi, az életnek nem célja a földbe taposni minket, kihívást, akadályt azt rak elénk, ahogy a csövön kifér, de a pofon, ha egyáltalán pofon ez, ösztönzésnek van és nem az a vég. Azon túl, hogy valahogy kivakartam magam a mélyből, nem lehetek elég hálás, mert rengeteg támogatást kaptam, a párom, a családom és a barátaim nélkül biztosan nem ugyanott lennék. 

Sokan sokféle nehézséggel kell, hogy szembenézzetek. Van, aki most csak átérzi a történetem, történt már vele ilyesmi. Viszont van, aki éppen ott van azon a mélyponton. Nektek kívánom a legőszintébben a világ minden erejét és kitartását, a jó segítőket, hogy minél előbb újultam továbblendüljetek és később majd ebből erőt gyűjthessetek.

Az elmúlt évekhez képest, a változás most nagy és sok az életemben, de a változás jó dolog, vele jár az élettel. lehetőség a fejlődésre. Erre emlékeztetnem kell magam, amikor hiányzik a párom, a cicák, vagy amikor már nem tartok előadást a Start napon és az elsősök olyannyira nem ismernek, hogy megkérdezik én is gólya vagyok-e. Bár még csak két hónap telt el (ráadásul két micsoda hónap), összességében jóban vagyok a döntésemmel és pozitívan állok elébe ennek az életnek és büszke vagyok magamra, hogy mertem meglépni ezt. 
Izgalmas és mozgalmas év elé nézek, és mindenről lehetetlen lenne beszámolni, ezért ha van, ami érdekel titeket, amire kíváncsiak vagytok (gyakorlatok, szigorló év, nyelvvizsga, minden együtt, távkapcsolat, igazi felnőttes egyedülélés, vagy bármi, amiről úgy gondoljátok, tudok beszélni) és szeretnétek ha írnék róla, ne habozzatok, megjegyzésben, emailben, bárhogy megüzenni nekem. Örömmel veszem!

Baboca

Link az epizódhoz