A
„hosszú” pihenés után itt volt az ideje, hogy belevágjak az új félévbe (mind
tudjátok milyen és mekkora tervekkel). Az első hét még a hozzászokós hét volt,
bementem minden órára, rendesen figyeltem, így az első lépés kipipálva. Azt
gondoltam, hogy ettől igazán jól kellene hogy érezzem magam, hiszen úgy kezdtem
ahogy akartam, de valami mégsem stimmelt. Mindent megcsináltam, amit kellett,
új, egészségesebb étkezési szokásokat alakítottam ki, tornáztam, rengeteg olyan
megjegyzést kaptam, hogy sugárzok, tele vagyok energiával, rám se ismernek, mi
történt velem…de belülről valahogy mégis ezen érzések szöges ellentétét éreztem
és nem tudtam miért. Majd elérkezett az újabb hétfő. A reggel 6:30-as ébresztőt
általában kinyomom és legjobb esetben is csak a 7:00-s ébresztés után kezdek
kikelni az ágyból, most viszont történt valami körülírhatatlan. 6:00-kor mintha
villám csapott volna be pattantan ki az ágyból, egyetlen, de csakis egyetlen
pillanatra elgondolkodtam azon, hogy alszok tovább, és aztán egy kis hang belül azt súgta, hogy
miért aludnék tovább, mikor ha felkelek akkor lesz időm megcsinálni egész napra
a kaját, reggelizni, kényelmesen elkészülni és felkeltem. Beágyaztam, turmixot
csináltam, megreggeliztem, mindent összepakoltam és mindenféle kapkodás és
idegeskedés nélkül elindultam. Egymás után 4x2 órám volt és egytől egyik
mindegyiken bent ültem (még a fizikán is!, ami aztán igazi CSODA), figyeltem,
egész nap nem ittam egy kávét se és délután négykor még mindig pörögtem, de nem
lehet leírni hogy mennyire. Hihetetlen volt az egész, de itt még nem ért véget
a nap.
Hónapok
óta gondolkodok azon, hogy elkezdek dolgozni a suli mellett, persze csak annyit
hogy az ne menjen a tanulás rovására, ezért feladtam egy bébiszitter hirdetést,
és elképesztő módon hétfőn délután csörgött a telefon életen legjobb
lehetőségével, és két nap múlva már egy tündéri kislány fogadott be szívébe. Emellett
egész héten az egyetemen a Tudományos Diákköri Konferencia zajlott, ahol mint a
hallgatói önkormányzat kis tagja segítettem. Az egész hét korai kelésekből,
össze-vissza rohangálásból, tanulásból és mindemellett iszonyatos pörgésből
állt. A hét végére az idei év céljai és tervei kibővítésre kerültek, úgymint a
nyelvtanulásból francia nyelvvizsga, csatlakozás egy kutatócsoporthoz, és nyári
munka külföldön.
És
mindez egy korai keléssel indult, semmi többel. Tudom, hogy ha visszaalszok
mondván hogy még simán van egy órám, mindez nem történik így, és most nem
érezném magam a leginkább motiváltnak és harmonikusnak.
Kívánom
mindenkinek, hogy tapasztalja meg ezt az érzést, és ha egyszer megérezte,
eszébe se jusson hátradőlni és megelégedni, merítsen erőt abból, hogy ez az
érzés önmagában csodálatos, és hogy mi mindenre képes így az ember és onnantól
kezdve ne álljon meg, mert ha ez az érzés azt jelenti, hogy most van a jó úton.
Kalandra
fel!
Baboca