Ott hagytuk abba, hogy hazaérkeztem Ukrajnából, és volt egy igazán mozgalmas hetem. A következő hetek is kifejezetten mozgalmasak voltak, csak épp nem a jó értelemben. Inkább mondanám zaklatottnak, kétségbeejtőnek és frusztrálónak. Első körben jött a Medikus Kupa hete, amiről jó tisztázni, hogy az égvilágon semmi sem ment simán, vagy úgy ahogy mennie kellene. A saját munkánkon kívül bőven akadt megoldandó feladat, amik a főszervezők nem feltétlenül alapos munkavégzése miatt szakadtak a nyakunkba. Ezek a teendők nem csak hogy sürgetőek voltak, és húzódtak sokszor estébe, hanem sokszor még kilátástalanok is. Emellett az abszolút önhibánkon kívül alakult helyzet (minthogy nem mi voltunk a főszervezők) rajtunk csapódott le. Amennyiben ez nem elég stressz és feladat egy hétre, ezen a héten zajlott az idei év tanszékvezető választása is. Sok olyan tanszék volt, ahol a korábbi mandátum lejárt, ezért pályázat során lehetett a betöltendő feladatra jelentkezni. A pályázók az egyetem különböző tanácsai előtt, a Tanszéki értekezlet illetve a Tanári Testületi ülés előtt bemutatták pályázatukat, majd egy Kari Tanács keretén belül javaslattétel került az egyetem rektora elé. Ez számokban úgy mutat, hogy a keddi napon 11-13:15 között a Gyermekklinika tanszéki értekezletén ültem, majd 14-18 között a Tanári Testületi ülésen. Csütörtökön pedig 14-17 között a Kari Tanácson. A hét nagy része így is a Medikus Kupával telt, ezek szinte csak megtűzdelték a hetet, illetve a Medikus utáni héten indult az egyetemi előkészítő tábor is, aminek egyik főszervezője voltam, így talán lehet sejteni egy héttel előtte mennyi dolgunk volt azzal is.
A legnagyobb gondom mégsem a kapkodva órákon át szurkolói csomagok gyártása, vagy az utolsó pillanatban szállásokat találni, vagy a kifejezetten kevés egy napra jutó alvásidő volt, hanem hogy már ekkorra tele volt a hasam és karom kiütésekkel, de bőrgyógyászhoz eljutni egy percem se volt.
Pénteken felmentünk Pestre, ahol csak romlani tudott az addig se fényes helyzet, a szervezői oldal ott se remekelt, estére pedig már kezdtem az összeroppanás határán lenni. Bulizni menni volt a legkevesebb kedvem, úgyhogy inkább aludni mentem...vagyis hát mondjuk megpróbáltam. A szobánk nyitott ablak nélkül egy időzített fulladásbomba volt (a többiről inkább nem írom le az őszinte véleményem, csak azt mondom, hogy simán sátrazok a Tisza mentén, vagy alszok a földön is, de itt nem mertem elmenni fürdeni se). A nyitott ablak, a nagyon hideg éjszaka, a papírvékony takaró és a bulizó utca eredménye szerény 2 óra alvás lett. Reggel mikor felkeltem már a nyakam is csupa kiütés volt, amitől cseppet sem éreztem jól magam, ezért az első gyógyszertárban antihisztamint vettem és hívtam a szüleim hogy jöjjenek értem és menjünk haza, mert egy percet se bírok már ki ott.
A hónap pozitívumaként: meglátogattunk egy barát családot, egészen pontosan ők fogadták be a kiskutyámat, amikor mi elköltözünk és nem tudtuk magunkkal vinni. Még mindig imádom, és nagy boldogsággal tölt el, hogy milyen szuper dolga van.
A lelkem otthon helyreállt, majd visszatértem Szegedre, mert ugye jött az előkészítő tábor, és a munka nem végzi el magát. Úgyhogy mialatt a testem feletti uralmat átvette a roseola (vagy parvo, sose fogjuk az igazságot megtudni), összeállt a tábor, és kisebb zökkenőkkel, kisebb agyvérzésekkel, egészen simán lement.
Zárójelbe való, hogy a tábor a tavaszi szünetem volt amúgy.
Ezzel véget ért a kalandos március!
Vessük is bele magunkat az áprilisba: 14-e Nemzetközi Kulturális Est, 17-e Zenei Est& Food Fest. Két elég nagy rendezvény, amiért felelek. Az elsőn csak társszervező vagyok, de a magyar programért felelek, és egyáltalán nem túlzással mondom, hogy a külföldi szervezőkkel az utolsó pillanatig nem jöttünk ki, és az esemény napjáig volt kérdés, hogy hagyják-e fellépni a magyar csapatot. Ez nem kevés felfájást okozott önmagában se, de mellette a Zenei est nem akart zökkenőmentesen összeállni. (nagyon nem) Részletekkel felesleges untatni titeket, a végére persze minden összeállt, sikeres volt, de addig naponta akartam feladni és otthagyni mindent.
Mindeközben zajlott a HÖK választás, a véget nem érő szavazatgyűjtés, és a blokk gyakorlat.
Azonban az áprilisban volt pár csodálatos napom is, amiket a csodálatos barátaimnak, és csodálatos páromnak köszönhetek. Szép dolgok is kellenek ebbe a bejegyzésbe, úgyhogy vegyük sorra őket!
Vadaspark, ugyanis felháborító, hogy a négy év alatt még sose voltam:
Vasárnapi vásár:
Egy fantasztikus szülinap, aminek elengedhetetlen része volt egy fagyizós randi:
A világ legjobb bulija, szintén a szülinapomon, ahol olyan jól éreztem magam, hogy azt el se lehet mondani, és ahol mindenki lejátszotta nekem a Blue-t én pedig minden alkalommal kivirultam tőle (90's):
Ezek a napok adtak erőt, és adták vissza a bennem lakó "még ha néha nagyon szar is egy nap, de az élet csodaszép" embert. Mert én általában ilyen vagyok, csak egy kissé megtört ez az időszak, főleg a március.
Májusra visszatértem és a következő bejegyzésben megmutatok majd pár csodálatos pillanatot!