Még mielőtt bárkinek csalódást okoznék, leszögezem, hogy
nem a szerelmi életemet fogom kitálalni, viszont az elmúlt napokban tényleg
minden rózsaszín volt… bár nem épp az a felhők felett járós típusú, de erről
később.
Régen adtam jelet arról, hogy élek még és ennek egy
iszonyatosan nehéz hónap volt az oka. Tele dogákkal, demókkal, össze-vissza
rohangálással, néhány kiborulással és pillanatnyi feladásokkal. A félév első
demó-időszaka a tegnapi nappal véget ért, és bár az idegeim most
használhatatlanok, de egyetlen tantárgyat kivéve tökéletesen meg vagyok
elégedve a végeredménnyel. És ha úgy vesszük, minden ami fontos nagyon jól sikerült.
Viszont ez egyedül nem ment volna, és itt jön el a pont, ahol újra megköszönöm
azt a rengeteg erőt amit adtok nekem, mert bár a kis írásaim elsődleges célja
az volt, hogy másoknak segíthessek és erőt adhassak, de vissza legalább
ugyanennyit kapok ha nem többet, sok élet-(vagy legalábbis jegy)mentő levelet
kaptam. Szóval az elmúlt hónap….anatómia, kémia, (fizika :D ), sejtbiosz és
szövettan gyakorlatilag pihenés nélkül, emellett zsúfolt hétvégék, munka… Címszavakban így lehetne összefoglalni.
Félreértés ne essék, nem akarok panaszkodni, mert mindig is tudtam mire
vállalkozok, és még ha nem is hangzik úgy, de most is élvezem hogy itt vagyok
de kellett már hogy lelkiismeret-furdalás nélkül is letehessem a könyveket.
Még két hete nekiültem írni, de annyiszor írtam át a nagy
motiváló gondolatimat, hogy végül inkább hagytam az egészet, talán kicsit
hamisnak éreztem őket. Most nekem volt szükségem az ösztönző szavakra, és a
sors hatalmas ajándékot adott nekem, amivel sikerült is az utolsó éjszakát is
kipréselnem magamból. Nem akarok reklámozni semmit és senkit, de a lényeg az,
hogy a studyblr blogok kemény magja kezdeményezésére létrejött egy Facebook-os
csoport, ahova a világ minden tájáról és egyeteméről csatlakoztak már. Itt
megosztjuk egymással az álmainkat, ötleteinket, segítjük egymást és látatlanban
új barátokra teszünk szert és szerintem ez egy fantasztikus dolog.
Biztosan nagyon csapongóak a gondolataim, de jelen
pillanatban megkönnyebbült és boldog vagyok és így írni arról, hogy milyen
nehéz hónapon vagyok túl szinte lehetetlen, mert semmit se érzek azokból a
sírás közeli állapotokból, úgyhogy az elrettentés részt most leredukálom és
csak a legutolsó, nagyon rózsaszín élményt írom le. Tegnap volt a szövettan
feleletünk, amit csütörtökön a sejtbiológia előzött meg, emiatt nem igazán
tudtam akkor se kipihenni magam. A hétvégét otthon töltöttem, ami szuper volt,
de a tanulással nem haladtam, úgy ahogy kellett volna (és sajnos a hétvége azon
részén sem amikor már lehetett volna). Vasárnap este eljutottam arra a pontra,
hogy ezt nem fogom tudni megcsinálni, hogy ennyi információt nem tud már befogadni
a fejem és hogy nincs már erőm létezni se, aludni akarok és hagyjon mindenki
békén. Akkor ott is hagytam mindent és elmentem aludni, de aztán reggel nem
hagyott az egóm aludni, és a nap végére újra összeszedtem magam. Igazság
szerint nem is annyira én szedtem össze magam, hanem egy nagyon jó barátnőm,
aki ezen túl még egész éjszaka velem volt és nem hagyott aludni J.
Takaróval és kávéval
együtt költöztünk le a társalgóba és egy fél órás alvástól eltekintve nagyon
jól bírtuk. Hattól-nyolcig tanulás, nyolctól-kilencig HÖK gyűlés, aztán
kilenctől-négyig újra tanulás. És egyetlen dolog maradt meg: utálom a rózsaszín
dolgokat mostantól. J
Van, aki érti és van, aki remélhetőleg majd érteni fogja ezt a mondatomat,
ugyanis a szövettan számomra ugyanolyan rózsaszín pacákat jelent a
mikroszkópban, és én tényleg azt hittem hogy ezt lehetetlenség lesz megtanulni.
De hála egy csodás teremténynek tegnap délután egy ötös szövettant
ünnepelhettem, és azután hogy kialudtam magam őszintén mondom, hogy nem tudok
már úgy gondolni erre az egy hónapra, mint a pokolra, de kívánom, hogy a
rózsaszín dolgoktól most egy ideig kíméljen meg az élet.
Azt szeretném kihozni ebből, hogy igenis vannak olyan
időszakok, amikor minden elérhetetlennek és teljesíthetetlennek tűnik, de ha
képesek vagyunk felállítani a fontossági sorrendet, elengedni a kevésbé fontos
dolgokat..(azt hiszem nem kell mondanom hogy pl. az esetemben a fizika, vagy
most épp a sejtbiosz is áldozat lett) és megpróbálni a titkos raktárunkból
elővarázsolni egy kis maradék energiát a végén meg fogja érni. Azt hittem bele
fogok roppanni ezekbe az utolsó napokba, és hogy majd egy egész mentőosztagnak
kell összekaparnia, viszont rengeteg támogatásnak köszönhetően most az enyhe
kifejezés hogy élek és virulok. Egyetlen jó tanácsom maradt még hátra. Ha nehéz napokon, heteken, hónapokon mentek
keresztül és úgy érzitek, hogy nincs már több erő bennetek, akkor vegyétek
körül magatokat olyan emberekkel, akiket szerettek és egyetlen ölelésükkel,
vagy pusztán azzal hogy ébren vannak veletek és azt mondják hogy „KÉPES VAGY RÁ”
segítenek, és zárjatok ki minden rosszat. Lehet hogy „csak” ennyi kell a
kitartáshoz.
Búcsúzóul üzenem, hogy képesek vagytok bármire, amit
elterveztek és megálmodtok, tartsatok ki és még egyszer köszönök mindent!
Baboca <3
