Biztosan mindenki ezerszer hallotta már végzett ismerőseitől, hogy az érettségi az semmi, hogy nem kell azon izgulni, hiszen itt egy egyszerű vizsgaidőszak többet tesz ki és stb...DE az érettségi igenis nagyon komoly és nagyon fontos dolog, és teljesen normális, ha azt lehetetlennek és kilátástalannak érzitek, ha halálra izguljátok magatokat reggel és semmi se jut eszetekbe a töri érettségi reggelén Hunyadiról...
Éppen ezért az itt leírtak nektek szólnak, dobjatok el mindent, ma már hagyjátok abba a tanulást, nézzetek sorozatot, olvassatok egy jó kis könyvet, süssetek egy sütit, rendezzétek betűrendbe anyukátok receptjeit, olvassátok el pár kedves ismerősöm gondolatát a pályaválasztásukról, az egyetemről, és végül tanácsaikat az érettségihez fogadjátok szeretettel!
"Sziasztok!
Még csak két éve volt, hogy én is abban a cipőben jártam, mint most Ti, Kedves Érettségizők, mégis annyira fenekestül felfordult azóta az életem, annyi új dolog történt velem, mióta egyetemre járok, hogy úgy érzem már legalább ezer év telt el azóta!
Rólam azt kell tudni, hogy utolsó pillanatig nem tudtam igazán, hogy mihez szeretnék kezdeni az életben. Az én kiskorom nagy álma nem az volt, hogy orvos legyek vagy egyéb komoly tudással rendelkező személy, hanem mint minden kislányé: hercegnő szerettem volna lenni. Mindig is nyitott voltam az életre, minden terület érdekelt egy bizonyos szintig, de egyik sem kiemelkedően, Azért döntöttem végül a jogi pálya mellett, mert a jog mindennek az alapja, illetve rengeteg területen el lehet egy jogi diplomával. Jogászokra mindig szükség lesz, amíg világ a világ!
Budapestre járok a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre. Először féltem a "nagy fővárostól". illetve a tömegközlekedéstől, de egy jó helyen lévő lakás nagyban megkönnyíti az ember életét. Budapest gyönyörű! Annak ajánlom, aki szereti a pezsgést, illetve azt, hogyha mindig történik körülötte valami. Hogyha pedig a későbbiekben Budapesten szeretne dolgozni az ember, kötelező Budapesten tanulni. hangsúlyoznám kötelező, mivel a "falusi" egyetemeket/főiskolákat a pestiek lenézik, nem szívesen alkalmaznak számukra a világ végéről jött embereket, akiket rögtön el is kezdenek piszkálni az egyébként nem létező tájszólásukkal...
Összességében úgy érzem, hogy jó döntést hoztam, hiszem hogyha a kisvárosi nyugodt életre vágynék éppen, akkor Budapestről óránként jár InterCity, amivel nagyon kényelmesen és gyorsan haza lehet utazni. Akár még tanulni is lehet útközben!
Az egyetemen is jól érzem magam, sok barátságot kötöttem, illetve nagyon sok új embert ismertem meg, Véleményem szerint kicsit jó egy új helyen "üres lappal" kezdeni, ahol nem ismernek, nem tudják milyen múlt áll mögötted, csak téged látnak és az akkori magatartásod alapján ítélnek meg. Negatívumként teszem azért hozzá, hogy a tágan vett egyetemi közösségben csalódtam. Nem érzem az összetartást, egymás támogatása sem döntő, mindenki csak az egyéni érdekeire összpontosít.
A jogi egyetem hátránya az óriási tananyag is, amit azért muszáj év közben folyamatosan tanulni, mert heti rendszerességgel számot is kell adni a megszerzett tudásról. Ezeket tekintve próbálom az egyetemi éveimet minél jobban kihasználni, minél több olyan dolgot csinálni, ami boldoggá tesz!
Végezetük, ami az én tanácsom lenne pályaválasztás előtt az csak annyi, hogy "Merj önmagad lenni" és "Kövesd az álmaidat", "Menj oda és csináld azt, amit a szíved diktál"!!! Lehet, hogy ezek a mondatok elcsépeltnek hangzanak, viszont egy biztos: az ember csak azt tudja lelkesen és szorgalmasan tanulni, abba fog plusz energiát feccölni, ami érdekli és amiben jó. És pontosan ez vezet el a sikerhez, illetve a boldog élethez!
Sok szerencsét az érettségihez!"
" Igazából amióta az eszemet tudom orvos akartam lenni, már gimikbe is biosz-kémiás szakokra jelentkeztem, de első helyen a kéttannyelvűt jelöltem meg anyuék javaslatára, így legalább lett két nyelvvizsgám...
Mindenképpen Szegedre akartam jönni, noha akkor még nem jártam Szegeden, Voltam már Pécsett, Debrecenben, meg hát Pesten sokat, közel laktunk...
De én tudtam, hogy egy napon szegedi orvostanhallgató leszek. Elsőre nem vettek fel, gondoltam ez a sors és elmentem arra a szakra (molekuláris bionika), amit másodiknak jelöltem szintén Szegeden. De aztán rájöttem, hogy nekem mégis az orvosi kéne, főleg egy olyan szabadon választható tantárgy után, ami közösen volt az orvostanhallgatókkal. Hazamentem újraérettségizni, dolgozni és második próbálkozásra bejutottam a SZOTE-ra, amit azóta is imádok. Noha néha a hátam közepére se kívánom az egész tanulást, stresszt, de nem cserélném le semmire...
Ide készülőknek azt tanácsolnám, hogy tanuljanak sokat, itt is kell, de itt azért járjanak bulizni, be a klinikára önkénteskedni..főleg ha már valaki tudja mi akar lenni, ha nem tudja, akkor meg azért. Kb. minden klinikán lehet, így azért szerintem kikristályosodik előbb utóbb hogy mi lesz belőle, ha nagy lesz..."
"A pályaválasztásom során azt tartottam szem előtt, hogy mindenképpen emberekkel szeretnék foglalkozni, viszont az orvosi pálya talán érzelmileg túlságosan megterhelő lett volna, ezért egy köztes megoldást választottam. Debrecenben tanulok, és képalkotásra szeretnék szakosodni, 3 év múlva a tervek szerint Bécsben fogom folytatni a tanulmányaimat, és ott szeretné phdzni is...
Debrecent nagyon szeretem, mert az emberek feltűnően kedvesek, segítőkészek, barátságosak, viszont ha a szakmámban igazán jó akarok lenni, akkor Bécsben érdemes továbbképezni magam. A társaim nagy része a laboros, illetve kutató munkakört választotta, amivel számos helyen el lehet helyezkedni, pl. kutatóintézetek, gyógyszeripar, stb...
A választásom egyáltalán nem bántam meg, tanácsként pedig csak egyet: LEGYETEK MAGABIZTOSAK! "
" Azzal kezdem, hogy mielőtt elolvasod, tudatosuljon benned, hogy a legkevésbé sem ijesztgetni akarlak, nem túlzok, ez a kőkemény igazság :D
Csinálj meg valamit. (Komolyan, olvasd el, és csinált meg most.) Tartsd vissza a lélegzeted, ameddig csak bírod. Amikor az agyad kiabál, hogy vegyél levegőt, még akkor is tartsd vissza. Na ez a pillanat az orvosi. Amikor a sejtjeid ordítanak az oxigénért, de még nem kapják meg. És ahhoz, hogy sikeresen tudd csinálni az egyetemet, annyira kell akarnod, mint levegőt venni.
Durva, igen durva. De a durva nem elég kifejező szó rá. Nincs is rá megfelelő szó. Kiszívja belőled az életet. Ugyanakkor semmi mást nem csinálnák szívesebben. Szeretem a kihívásokat, és itt bizony van belőle bőven. Muszáj, hogy érdekeljen az, amit tanulsz, máshogy ezt nem lehet csinálni. Nagyon sok olyan évfolyamtársam van, akiket csak a jegyük érdekel (több esetben az, hogy csak legyen meg a kettes), de így nem lehet végigcsinálni az orvosit. Nagyon sok ide nem való embert felvesznek, a felvételi rendszer úgy szar ahogy van. És ezt most nem úgy próbálom mondani, hogy kijelentem, hogy én 100%-osan ide való vagyok, mert sokszor én is elég keményen elbizonytalanodok. Nagyon sok akaraterő és önuralom kell ahhoz, hogy nap mint nap leülj tanulni, De muszáj...
Óriási áldozatokat kell hoznod ahhoz, hogy sikereket érj el. És sokszor a befektetett munka sem térül meg. Sok kudarc éri az embert, és aki ezeket nem tudja feldolgozni, az alapból ide se jöjjön, ne vesztegesse az idejét. Azt mondom, ha 100%-ig biztos vagy benne, hogy ezt akarod, csak akkor gyere, meg mellékesen jó, ha a biosz és a kémia nem okoznak gondot.
Az elsős évnyitón mondta az egyik idős prof., hogy ez a pálya az életfogytig tartó tanulással jár, és ez bizony így van. Napról napra egyre jobban bebizonyosodik. DE hangsúlyozom, hogy ennek ellenére tényleg semmi más nincs, amit ennyire szívesen csinálnék."
" Pszichológiát BP-n kívül több vidéki nagyvárosban is
lehet hallgatni, nekem először csak SZTE-s jelentkezéseim voltak, aztán a
módosításnál –a volt barátom tanácsára- mégis megjelöltem az ELTE-t is, szépen
minden szaknak a fővárosi párját. Aztán az utolsó napon fogtam magam, és az
ELTE pszichológia került első helyre. A megyében a VFG a legjobb, miért ne
választhatnám szakmán belül a legjobb egyetemet is?!
Itt jött némi morfondírozás, hogy elég lesz-e a
pontszámom, hiszen hiába maxoltam ki szépen a fontos érettségi tárgyaimat
(wohoo, csak a matekom lett 4, az emelt német 94%, a magyar 92%, a töri meg az
angol 88-88), volt egy rakás pluszpontom, lettem kitűnő, még mindig ott volt a
nagy kérdőjel.
Maga az érettségi király volt, én szó szerint
élveztem, mondjuk a matekot és a törit kevésbé. A szóbeliknél mindenki kedves
volt, a magyar kivételével a lehető legjobb tételeket húztam, minden nap
mosolyogva jöttem ki.
Aztán a ponthatárok. 8-kor kezdődött a buli, már úton
voltunk a Margitszigetre, mikor láttam, hogy édesapám hív. Éppen az ünneplésre
szánt söröket egyensúlyoztam a kezemben, mikor felvettem. Az alábbi párbeszéd
hangzott el (szó szerint, soha nem fogom elfelejteni)
-Apa: Na, hány pontod van???
-Én: 450.
-Apa: Most mondták a pszichológia ponthatárát, 439!
-Egyszerre: Akkor felvettek!
-Én: Sikerült! Államis lettem!
Azóta eltelt három év, és most minden erőmmel azon
vagyok, hogy idén július 26-án ugyanilyen kitörő örömmel újságolhassuk
egymásnak, hogy ismét sikerült, de most már a mesterképzés jön. Az egyetem maga
nem nehéz, ha időben rájössz, hogy nem vizsgaidőszakban kell megtanulni a
félévet, pláne nem a szigorlati anyagokat (igen, ez több félév, kinda érettségi
felnagyítva). Itt hetente egyszer van egy óra, és bizony nagyon könnyű a
harmadik hétről az utolsóelőttire teleportálni, gyorsan beadandókat írni, zh-ra
készülni, vizsgára tanulni. Nem, utóbbi három nem könnyű, ha ellazsálod a
szorgalmi időszakot.
Az érettségin ott a függvénytábla meg az atlasz, a
szöveggyűjtemény. Szigorlaton már akkor tapsikolva ugrálsz, ha megvan a beugród,
utána meg jön a szóbeli, ahol az egyetlen segítséged a saját tudásod.
Visszatekintve, nektek is és saját magamnak is az a
leghasznosabb tanácsom, hogy tanuljunk, de időben (!), és akkor gond nélkül
sikerül minden.
Ja, és húzzatok nyelvvizsgázni! Tudom én, hogy már a
középfok is menő, de a felsőfok nincs már onnan messze, csináljátok meg minél
hamarabb, és a mesterdiplomás követelmény is le van tudva egyből, titeket
halálra csodálnak, hogy milyen ügyesek vagytok, meg mindenhol jócskán húzza a
nyelvi pontszámot. (és nyelvtudás nélkül nem lesz munkátooook!)"
"Miért a jogot
választottam?
Amikor elkezdtem a
gimnáziumot, még teljesen más irányban gondolkodtam. Kezdetben a mérnöki pálya
érdekelt, és ennek megfelelően matematika szakos osztályba jelentkeztem az
általános iskola után. Ahogy viszont teltek az évek, egyre inkább rájöttem, nem
a számok világa az, ami vonz engem.
Nagyon jó történelem tanárokhoz
volt szerencsém a gimnáziumban, kiknek hála egyre jobban és jobban érdekelt a
történelem és egyre nagyobb lelkesedéssel tanultam. A második év végétől pedig
mind gyakrabban ragadtam könyveket, nagy klasszikusokat szabadidőmben. Mire
elkezdődött a harmadik év már biztos voltam benne, hogy történelemből és
magyarból szeretnék érettségizni.
A matekos alap ettől
függetlenül végig elkísért, így kihatott szakválasztásomra is. Ezért is
választottam a jogot, mert egy hihetetlenül logikus, szabályokra épülő
rendszer, melynek tanulása és alkalmazása során a tárgyi tudás mellett fontos
szerepet játszik a logika, a rendszer minél szélesebb körű átlátása. Nem véletlenül mondják, hogy a jogász a
társadalom mérnöke. J
Amikor a szak már
megvolt, elkezdtem azon gondolkodni, hogy melyik egyetemre jelentkezzek. Sokáig
Szeged volt a befutó, de végiggondolva az egyes városok adta lehetőségeket, és
kikérvén néhány, már végzett jogász ismerősöm tanácsát végül az ELTE mellett
döntöttem.
Egy joghallgató számára
Budapest – már pusztán az országban betöltött státuszából adódóan - az a hely,
ahol a lehetőségek szinte végtelennek tűnnek. Bármely területén szeretnél
elhelyezkedni a jognak, itt találsz gyakornoki lehetőséget, és már egyetem
alatt elkezdheted kiépíteni azt a kapcsolati hálót, mely jogászként hagy
hasznodra válik majd.
Mit tanácsolok a mostani
gimnazistáknak?
Sajnos a munkerőpiacon
diploma és diploma között gyakran hatalmas különbség van. Igyekezzenek tudatosan
építeni karrierjüket, és ne ijedjenek meg egy nehezebb, nagyobb kihívásnak
látszó képzéstől, egyetemtől. Lehet nehéz lesz végigcsinálni, de mindenképp
megéri!"
"Egy éve tanulok az ELTE angol-francia tanárképző szakán. Nálam ez a döntés meglehetősen nehezen és későn született meg. A franciát gimnáziumban kezdtem el tanulni, és az évek során nagyon megszerettem, de eredetileg nem szerepelt a tervei között, hogy ezzel kapcsolatosan tanuljak tovább. A pszichológia volt az "A terv", és kicsit úgy érzem, a szülői elvárás is. Csak sokkal később jöttem rá, hogy hiába számolgatom a pontjaimat és hiába küzdök az elérhetetlen célért, miközben nem is ez az, amit igazán szeretnék. Kiskoromban gyakran elképzeltem magam tanárként, de mivel a családom nem nyilatkozott túl jól erről a szakmáról, rövidesen el is felejtettem. Utolsó tanévben viszont úja felmerült bennem, majd végük addig nőtt az elhatározás, hogy érettségi után megváltoztattam a sorrendet, lecserélve az első helyen lévő pszichológiát a tanári szakra.
A következő döntések maguktól jöttel Hol a legszínvonalasabb a tanárképzés? Az ELTÉ-n. Azaz? Budapest, Milyen szakos tanár legyek? Erre a pontra már világossá vált, hogy olyasmit kell tanulnom, amihez igazán kedvet érzek magamban, szóval feltettem az utolsó kérdést: Mit tanulok legszívesebben? A válasz a francia volt, és a régi nagy kedvencem: az angol nyelv. Azóta rájöttem, hogy a tanárság egy csodálatos hivatás, és rendkívül nagy elhivatottság kell hozzá. Megköveteli, hogy megértsük a gyerekekben lejátszódó lelki folyamatokat, így a pszichológiát is behatóan kell ismerni hozzá. Miután elmúlt az első két hónap sokkja, hogy egy ideges (és hatalmas) városban vagyok az egyik legkeményebb egyetemen, ahol anyanyelvű francia- és angol tanárok magyaráznak nekem mindenféle érthetetlen dolgokról, igazán megkedveltem ezt az őrült, de izgalmasan új helyet. Nem bántam meg a döntésem.
Azoknak, akik ebben az évben állnak a nagy döntés előtt, azt tanácsolnám, hogy mindenképpen azt válasszák, amiről a lelkük mélyén érzik, hogy szívesen tanulják, és amiben jónak érzik magukat. Nem sok értelme van elmenni egy olyan szakra, aminek -bár nagyon jó a híre-, de folyamatosan küzdeni kell a bent maradásért, és folyamatosan jönnek a kudarcélmények és túlhajszolások. Az érettségivel kapcsolatban pedig sok sikert! Nagyon stresszes időszak, de őszintén szólva sokkal inkább a tanárok ijesztgetései és elvárásai miatt, mint maga a dolog miatt. Ha van egy stabil tudásotok, amit a középiskolai évek alatt összeszedtetek, és ha nem izguljátok túl, simán teljesíthető még a legfélelmetesebbnek tűnő érettségi is! :)"
"Amióta az eszemet tudom, orvosi pályára
készülök; ez a cél lebegett a szemeim előtt már akkor is, amikor gimnáziumot, s
azon belül szakot választottam. Rengeteg dolog vonz az orvosi hivatásban. Elsősorban a másokon való segítés. Persze rettentő elcsépelten hangzik, de egy olyan embertől, mint Én, aki óvodás kora óta kitartósan ehhez az elképzeléshez ragaszkodik, remélem hiteles. Emellett az érzés, hogy a kezedben van egy másik ember élete, és hogy Te lehetsz az, aki egy újabb esélyt adsz neki egy sikeres kezeléssel, vagy műtettel, számomra felbecsülhetetlen, természetesen amellett, hogy hatalmas felelősség.
Az
a nagyszerű, amikor az orvosok kiélvezhetik „munkájuk gyümölcsét”. A sikeres
műtétet követően a már meggyógyított betegektől jövő hála, az aggódó
hozzátartozók véget nem érő köszönetnyilvánítása és a tudat, hogy jobbá tette
egy ember életét.
Mivel édesanyám egészségügyben dolgozik,
tudom, hogy milyen az orvossá váláshoz vezető út. Hosszú, rögös, néha
könnyekkel teli, mely nagyon sok kitartást, erőt, elhivatottságot és áldozatot
követel. Néha le kell mondani olyan hétköznapi dolgokról, mint a bulizás, a
csavargás, és az értelmetlen időtöltés. Szerintem egy ilyen nehéz út sikeres
végigjárásához szükség van a család és barátok támogatására. Számomra enélkül
elképzelhetetlen lenne. A város kiválasztásában ez volt a fő szempontom, hogy a
családomhoz viszonylag közel legyek (maximum kb. 1-2 óra buszútra), s
elsősorban emiatt döntöttem Szeged mellett, és csak ez után néztem utána a
képzés menetének, a tanároknak, a gyakorlati foglalkozások színvonalának stb.
Hadd meséljek el egy személyes történetet!
Elöljáróban tudni kell rólam, hogy rendkívül maximalista vagyok, mikor készültem
az érettségire, már januárban elkezdtem túlaggódni a dolgot, folyamatosan
stresszes voltam, ingerlékeny, és nagyon-nagyon ideges. A szüleimnek sem
tetszett, hogy emiatt kikészítem magam, úgy gondolták, hogy ennyit nem ér az
egész. Egy este a tv előtt ülve megkérdezték tőlem, hogy biztos vagyok a
döntésemben, és hogy ilyen szorongásban és rettegésben akarom e leélni a
hátralévő életemet, mert attól, hogy egyszer persze véget ér a tanulási
időszak, utána a folyamatos lelki teher, ami az orvosi élet velejárója, a
maximalizmusom mellett teljesen fel fogja őrölni az életem. Én erre válaszul
elbőgtem magam, és annyit tudtam reagálni, hogy akkor mondjátok meg, mégis mi
legyek, mert ha nem lehetek orvos, akkor nem is akarok semmit csinálni. Ez a
reakcióm teljesen ledöbbentette Őket, és azóta egyszer sem kérdezték meg tőlem,
hogy biztos vagyok e a döntésemben, mert tudják, hogy igen. Biztosan tudom,
hogy jól döntöttem, mikor ezt a pályát választottam, személy szerint magamnak
el sem tudtam volna képzelni mást, mint az orvosi hivatás."
Végezetül, nagyon sok sikert, magabiztosságot, kitartást kívánok nektek az előttetek álló hetekre!
Baboca és még sokan mások :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése