Egyszer fent, egyszer lent

Sokat gondolkodtam azon, hogyan fogjak neki egy új bejegyzésnek, vagy hogy egyáltalán meg akarom-e írni ezeket. Ezt mutatja is az a jó sok eltelt idő. Aztán úgy döntöttem, igenis elmesélem mik történtek. Nyilván tudja mindenki, hogy az élet nem habostorta, nincs mindig száz ágra sütő nap, mégis összességében úgy szép ahogy van. Pontosan erről fog szólni most ez is. 

Ott hagytuk abba, hogy hazaérkeztem Ukrajnából, és volt egy igazán mozgalmas hetem. A következő hetek is kifejezetten mozgalmasak voltak, csak épp nem a jó értelemben. Inkább mondanám zaklatottnak, kétségbeejtőnek és frusztrálónak. Első körben jött a Medikus Kupa hete, amiről jó tisztázni, hogy az égvilágon semmi sem ment simán, vagy úgy ahogy mennie kellene. A saját munkánkon kívül bőven akadt megoldandó feladat, amik a főszervezők nem feltétlenül alapos munkavégzése miatt szakadtak a nyakunkba. Ezek a teendők nem csak hogy sürgetőek voltak, és húzódtak sokszor estébe, hanem sokszor még kilátástalanok is. Emellett az abszolút önhibánkon kívül alakult helyzet (minthogy nem mi voltunk a főszervezők) rajtunk csapódott le. Amennyiben ez nem elég stressz és feladat egy hétre, ezen a héten zajlott az idei év tanszékvezető választása is. Sok olyan tanszék volt, ahol a korábbi mandátum lejárt, ezért pályázat során lehetett a betöltendő feladatra jelentkezni. A pályázók az egyetem különböző tanácsai előtt, a Tanszéki értekezlet illetve a Tanári Testületi ülés előtt bemutatták pályázatukat, majd egy Kari Tanács keretén belül javaslattétel került az egyetem rektora elé. Ez számokban úgy mutat, hogy a keddi napon 11-13:15 között a Gyermekklinika tanszéki értekezletén ültem, majd 14-18 között a Tanári Testületi ülésen. Csütörtökön pedig 14-17 között a Kari Tanácson. A hét nagy része így is a Medikus Kupával telt, ezek szinte csak megtűzdelték a hetet, illetve a Medikus utáni héten indult az egyetemi előkészítő tábor is, aminek egyik főszervezője voltam, így talán lehet sejteni egy héttel előtte mennyi dolgunk volt azzal is. 

A legnagyobb gondom mégsem a kapkodva órákon át szurkolói csomagok gyártása, vagy az utolsó pillanatban szállásokat találni, vagy a kifejezetten kevés egy napra jutó alvásidő volt, hanem hogy már ekkorra tele volt a hasam és karom kiütésekkel, de bőrgyógyászhoz eljutni egy percem se volt. 

Pénteken felmentünk Pestre, ahol csak romlani tudott az addig se fényes helyzet, a szervezői oldal ott se remekelt, estére pedig már kezdtem az összeroppanás határán lenni. Bulizni menni volt a legkevesebb kedvem, úgyhogy inkább aludni mentem...vagyis hát mondjuk megpróbáltam. A szobánk nyitott ablak nélkül egy időzített fulladásbomba volt (a többiről inkább nem írom le az őszinte véleményem, csak azt mondom, hogy simán sátrazok a Tisza mentén, vagy alszok a földön is, de itt nem mertem elmenni fürdeni se). A nyitott ablak, a nagyon hideg éjszaka, a papírvékony takaró és a bulizó utca eredménye szerény 2 óra alvás lett. Reggel mikor felkeltem már a nyakam is csupa kiütés volt, amitől cseppet sem éreztem jól magam, ezért az első gyógyszertárban antihisztamint vettem és hívtam a szüleim hogy jöjjenek értem és menjünk haza, mert egy percet se bírok már ki ott. 

A hónap pozitívumaként: meglátogattunk egy barát családot, egészen pontosan ők fogadták be a kiskutyámat, amikor mi elköltözünk és nem tudtuk magunkkal vinni. Még mindig imádom, és nagy boldogsággal tölt el, hogy milyen szuper dolga van. 

A lelkem otthon helyreállt, majd visszatértem Szegedre, mert ugye jött az előkészítő tábor, és a munka nem végzi el magát. Úgyhogy mialatt a testem feletti uralmat átvette a roseola (vagy parvo, sose fogjuk az igazságot megtudni), összeállt a tábor, és kisebb zökkenőkkel, kisebb agyvérzésekkel, egészen simán lement. 

Zárójelbe való, hogy a tábor a tavaszi szünetem volt amúgy. 

Ezzel véget ért a kalandos március!

Vessük is bele magunkat az áprilisba: 14-e Nemzetközi Kulturális Est, 17-e Zenei Est& Food Fest. Két elég nagy rendezvény, amiért felelek. Az elsőn csak társszervező vagyok, de a magyar programért felelek, és egyáltalán nem túlzással mondom, hogy a külföldi szervezőkkel az utolsó pillanatig nem jöttünk ki, és az esemény napjáig volt kérdés, hogy hagyják-e fellépni a magyar csapatot. Ez nem kevés felfájást okozott önmagában se, de mellette a Zenei est nem akart zökkenőmentesen összeállni. (nagyon nem) Részletekkel felesleges untatni titeket, a végére persze minden összeállt, sikeres volt, de addig naponta akartam feladni és otthagyni mindent. 

Mindeközben zajlott a HÖK választás, a véget nem érő szavazatgyűjtés, és a blokk gyakorlat. 

Azonban az áprilisban volt pár csodálatos napom is, amiket a csodálatos barátaimnak, és csodálatos páromnak köszönhetek. Szép dolgok is kellenek ebbe a bejegyzésbe, úgyhogy vegyük sorra őket!

Vadaspark, ugyanis felháborító, hogy a négy év alatt még sose voltam:

Vasárnapi vásár:

Egy fantasztikus szülinap, aminek elengedhetetlen része volt egy fagyizós randi:

A világ legjobb bulija, szintén a szülinapomon, ahol olyan jól éreztem magam, hogy azt el se lehet mondani, és ahol mindenki lejátszotta nekem a Blue-t én pedig minden alkalommal kivirultam tőle (90's):

Ezek a napok adtak erőt, és adták vissza a bennem lakó "még ha néha nagyon szar is egy nap, de az élet csodaszép" embert. Mert én általában ilyen vagyok, csak egy kissé megtört ez az időszak, főleg a március.

Májusra visszatértem és a következő bejegyzésben megmutatok majd pár csodálatos pillanatot!

Addig is:

Baboca