Újra nyeregben

A „hosszú” pihenés után itt volt az ideje, hogy belevágjak az új félévbe (mind tudjátok milyen és mekkora tervekkel). Az első hét még a hozzászokós hét volt, bementem minden órára, rendesen figyeltem, így az első lépés kipipálva. Azt gondoltam, hogy ettől igazán jól kellene hogy érezzem magam, hiszen úgy kezdtem ahogy akartam, de valami mégsem stimmelt. Mindent megcsináltam, amit kellett, új, egészségesebb étkezési szokásokat alakítottam ki, tornáztam, rengeteg olyan megjegyzést kaptam, hogy sugárzok, tele vagyok energiával, rám se ismernek, mi történt velem…de belülről valahogy mégis ezen érzések szöges ellentétét éreztem és nem tudtam miért. Majd elérkezett az újabb hétfő. A reggel 6:30-as ébresztőt általában kinyomom és legjobb esetben is csak a 7:00-s ébresztés után kezdek kikelni az ágyból, most viszont történt valami körülírhatatlan. 6:00-kor mintha villám csapott volna be pattantan ki az ágyból, egyetlen, de csakis egyetlen pillanatra elgondolkodtam azon, hogy alszok tovább,  és aztán egy kis hang belül azt súgta, hogy miért aludnék tovább, mikor ha felkelek akkor lesz időm megcsinálni egész napra a kaját, reggelizni, kényelmesen elkészülni és felkeltem. Beágyaztam, turmixot csináltam, megreggeliztem, mindent összepakoltam és mindenféle kapkodás és idegeskedés nélkül elindultam. Egymás után 4x2 órám volt és egytől egyik mindegyiken bent ültem (még a fizikán is!, ami aztán igazi CSODA), figyeltem, egész nap nem ittam egy kávét se és délután négykor még mindig pörögtem, de nem lehet leírni hogy mennyire. Hihetetlen volt az egész, de itt még nem ért véget a nap.

Hónapok óta gondolkodok azon, hogy elkezdek dolgozni a suli mellett, persze csak annyit hogy az ne menjen a tanulás rovására, ezért feladtam egy bébiszitter hirdetést, és elképesztő módon hétfőn délután csörgött a telefon életen legjobb lehetőségével, és két nap múlva már egy tündéri kislány fogadott be szívébe. Emellett egész héten az egyetemen a Tudományos Diákköri Konferencia zajlott, ahol mint a hallgatói önkormányzat kis tagja segítettem. Az egész hét korai kelésekből, össze-vissza rohangálásból, tanulásból és mindemellett iszonyatos pörgésből állt. A hét végére az idei év céljai és tervei kibővítésre kerültek, úgymint a nyelvtanulásból francia nyelvvizsga, csatlakozás egy kutatócsoporthoz, és nyári munka külföldön.

És mindez egy korai keléssel indult, semmi többel. Tudom, hogy ha visszaalszok mondván hogy még simán van egy órám, mindez nem történik így, és most nem érezném magam a leginkább motiváltnak és harmonikusnak.

Kívánom mindenkinek, hogy tapasztalja meg ezt az érzést, és ha egyszer megérezte, eszébe se jusson hátradőlni és megelégedni, merítsen erőt abból, hogy ez az érzés önmagában csodálatos, és hogy mi mindenre képes így az ember és onnantól kezdve ne álljon meg, mert ha ez az érzés azt jelenti, hogy most van a jó úton.

Kalandra fel! 

Baboca