Álmok

Előző hétvégén Tabuval játszottunk, és a 'rossz' szót kellett elmagyaráznom, hirtelen az jutott eszembe, hogy "amilyen én vagyok rajzból". Azonnal meglett a pont, nem kellett rajta sokat találgatni a lányoknak, mert hát be kell vallani őszintén, nem erősségem a pálcikaemberen túli világ.  Azért ezzel kezdem, hogy értsétek majd, milyen nagy dologról fogok írni. 

Nyolcadikos voltam, ez az év jelentette az alapítványi bálon való táncolást. Nálunk nem volt szalagavató és ilyenek, de ez a tánc hagyomány volt, ami úgyanúgy kölcsönzött esküvői ruhában való keringőzést takart. Gondolom még így írásban is kiérződik ezzel kapcsolatban a véleményem.
Egy februári éjszaka álmomban felvillant egy kép egy álarcról, egy olyan igazán álarcos bálba valóról, nem csoda hogy gondolataim voltak erről, ugyanis tudtam, hogy a héten rajzórán az lesz a feladat, hogy farsangi álarcot rajzoljunk a padtársunkkal közösen. Arra már nem emlékszem, hogy másnap reggel egy nagyvonalú vázlatot papírra vetettem-e vagy sem, de mindegy is, mert sokra biztos nem mentem vele. De hatalmas szerencsémre nem voltam egyedül a feladattal, ugyanis az én drága padtársam és jó barátnőm abszolút nem a béna kategóriába tartozott és ahogyan meséltem mire gondolok, képes volt azt megjeleníteni. Az álmomból megszületett a tökéletes álarc rajza, maga volt a csoda. És ott abban a pillanatban megjött a kedvem ahhoz, hogy ez az álarc életre keljen. Gondoltam egy nagyot, és eldöntöttem kitalálok a bálra egy táncot, ami közben egy ilyen álarc lesz a lányoknál. Ha akkor elmondtam volna valakinek, biztosan mosolyog és legyint egyet. De magamban tartottam az ötletet, amíg össze nem áll a fejemben. Akkoriban állandó lejátszáson ment egy Garou lemez, és nem sok kellett ahhoz, hogy megtaláljam a tökéletes zenét, mert mondhatni a zene jött oda, és jelentkezett. Így tehát volt zene, volt egy szép álarc terv és szinte magától értetődően jött egy ruha ötlete is - ez nem valósult idő szűke miatt, de felsőket még így is varrattunk, és szépen néztünk ki -, majd csak jöttek és jöttek a tánccal kapcsolatos ötletek. Lépéseket tanultam a netről, rettenet mennyiségű sematikus ábrát készítettem a felállásokról, és megtanultam minden egyes pár lépéseit a térben, hogy aztán odaállhassak az osztály elé, és azt mondhassam, itt egy francia zene én pedig tanítok rá nektek egy táncot. Az álarcokat elkészítettük, a felsők anyagát az álarc színeihez válogattuk, betanultuk a táncot, és csodálatosak voltunk, én pedig a világ legboldogabb embere voltam, mikor a konferáló úgy mondta be a nevemet -legnagyobb meglepetésemre-, mint a tánc koreográfusa. Ez lehetett volna, maradhatott volna egy álom, amiről azt gondolom, mit kezdjek vele, csodálatos, de én sose leszek képes még csak megrajzolni se, és akkor nincs tovább se. Ellenben elhittem, hogy megvalósulhat és kitartottam emellett végig, azt hiszem egy nagy adag bátorság és merészség is volt a történetben, természetesen voltak benne nehézségek, kompromisszumok, sőt kudarcok is, de az utolsó pillanatig elhittem, hogy ennek így kell lennie, mert miért ne lenne így? A végére addig gyakoroltam, hogy egymagam is megrajzoltam az álarcot, ahonnal elindult minden, és féltve őriztem a jegyzetfüzetben a tánc koreográfiájával együtt. 

Egy este mindenféle pakolás és mosogatás, csak a szokásos dolgok között elindítottam a kedvencek listát spotifyon és felszólalt a dal, amire annak idején táncoltunk, egyszerre elképesztő boldogság járta át a lelkem, a hideg is végigfutott a hátamon, és megkönnyeztem az emléket. Eszembe jutott, akkor ez mennyire nagy dolog volt, hogy akkor a világ legnagyobb sikerének éltem meg ezt a táncot, és a mai napig úgy gondolom, akkor ez tényleg hatalmas siker volt, és büszke vagyok rá, hogy mertem valóra váltani az álmom, szó szerint. 

Nagy terveim vannak, nagy álmaim, sok vágyam. A tervekről, kitűzött célokról már sokat beszéltem, de valahogy az álmok és vágyak eddig kimaradtak. Pedig éppen annyira fontosnak tartom mindkettőt. Sőt!

Legyünk őszinték, én egy álmodozó ember vagyok. De, és ez itt a lényeg, nem az az álmom, hogy egy herceggel beköltözök a világ legszebb kastélyéba, vagy hogy Nobel-díjat kapok. Sokkal hétköznapibb, de nagy álmaim, szinte már terveim vannak, amikért meg kell dolgoznom, hogy beteljesítsem őket. Ha már itt tartunk, mi a különbség a terveim és álmaim között? Nos, a terveim elég sziklaszilárdak, orvos leszek és kész, ez nem lehet másképp, de ami az álmokat illeti, szépek, és nem fognak az ölembe hullani, ugyanúgy sok belefektetett energia kérdése lesz, mint a terveim megvalósítása, azonban ezek eléggé plasztikusak. Bárhogy alakulhatnak, ha nélkülük képzelem el az életet, akkor is tökéletesnek látom a jövőt. De ezek a tervek és álmok azok, amik egyszerre hajtanak előre. 
Mondhatni az álmaim szegélyezik virágágyásokkal a tervekből és célokból épült utat a képzelt ideális jövő felé. 

Félre ne értsen senki, nem azt mondom, hogy álmokban kell élni, szó sincs róla. Nem mindegy hogy valaki álomvilágban vagy álmai világában él. Az élet minden adott pillanatát megélve kell (szerintem), hogy az álmok a háttérben ott lebegjenek és segítsenek előrébb jutni, elérni azt a valamit, amiért dolgozunk.  






Most pedig bíztatni szeretnék mindenkit arra, hogy merjetek nagyot álmodni, legyetek kitartóak, töretlenek, zárjátok ki a hitetlenséget, és a végén akár olyan is történhet, amiről álmodni se mertetek volna. 

Baboca