Előfordul ez is...

„Kimerültem. Csak fáradt vagyok. Pihennem kell. Utána jobb lesz.” – majd reggelente elalszol, elkésel, sietsz, kapkodsz, délután újra semmi erőd, nincs motiváció, este tudod, hogy nem töltötted hasznosan a napodat, elkezdesz pánikolni, fent vagy egész éjszaka, de mivel fáradt vagy nem jutsz ötről a hatra, nyúzod magad, szenvedsz, majd végre elalszol, de reggel kezdődik előröl. 

Nem szeretem ráaggatni az adott lelkiállapotomra, energiaszintemre, közérzetemre se azt, hogy „front van”,ez „kiégés” , „PMS”, vagy hogy ez csak „tavaszi fáradság”. Úgy vagyok és kész, nincs szükség magyarázatra. Nem az oka érdekel, hanem hogy hogy lehetnék túl rajta. Most viszont valahogy jellemezni kell az elmúlt hetet. 

Az előző keddi kémia demóra már hetekkel ezelőtt memóriakártyákat készítettem a képletek könnyebb megtanulásához, jegyzetelgettem, nekiálltam kidolgozni a szigorlati tételeket, majd az utolsó pár nap rágyúrtam (vagyis helyesen rágyúrtunk) és amilyen alaposan csak lehetett megtanultunk mindent. Az eredménye szuper is lett.  A nagy megelégedettség azonban nem volt túl jó hatással rám.  A szerda délutánt, estét pihenésre szántam, de aztán hajnalig beszélgettünk és másnap miután kinyomtam az ébresztőt a következő pillanatban már fél 12 volt, vagyis az  órámat átaludtam…sebaj legalább a délutánit nem, majd este meg tanulok. De este csapatépítettünk a kulturális bizottsággal és egy újabb hajnali lefekvés következett ( még egy nap bármiféle tanulás nélkül). De hát van még időm bőven, ha holnap kezdem még akkor is jó vagyok. Pénteken délben kiugrottam az ágyból, hogy ó ne már megint elaludtam?! De hát a munka ünnepén, mikor senki se dolgozik most üljek le tanulni? Ehelyett viszont sikerült kiolvasnom a maradék 150 oldalt a Szép reményekből. :D  

Nagyjából két hasznos órát tudtam magamból kipréselni, holott tudtam hogy a következő héten vár rám a sejtbiosz és az anat demó. A későn fekvős hibából legalább tanultam, és időben ágyban voltam, kipihenten keltem, a szombat ígéretesnek látszott, megterveztem a menetrendet a következő napokra és nekiálltam. De aztán csak szenvedtem, nem haladtam semmivel, belefáradtam, untam és abbahagytam. Mondanám hogy semmi erőm és energiám nem volt tanulni, de pihentem eleget, megteremtettem mindent ami egy igazán eredményes naphoz kell, és mégse ment. Egyszerűen nem volt kedvem még létezni se. Így telt el az egész hétvége… És a csütörtöki sejtbiosz + pénteki anat vészesen közeledni kezdett. Tudtam, hogy meg kell mindent tanulnom, tudtam hogy ha nem úgy sikerülnek ahogy szeretném, ki fogok borulni, és hogy sokkal többet is tehetnék az eredményért, felsoroltam minden érvet, volt motivációm, de valahogy mégse ment. Végigértem nagy nehezen minden témakörön, de a tudásom nagyon távol állt a biztostól, ezt jól tudtam, és itt jön a pillanat amikor kiborultam. Teljesen kiborultam, és már-már majdnem feladtam, de ismerem magam és tudtam hogy borzasztóan dühös leszek magamra ha annyiban hagyom, úgyhogy összeszedtem magam, mint a kisangyal ültem a könyvek felett, de érthető módon nem úgy sikerültek, mint ahogy azt magamtól elvártam.

Bár az utolsó pillanatban mindent beleadtam, és nem buktam meg,és összességében nem kellene szomorkodnom emiatt, mégis.  Talán nem is szomorúság az amit érzek, hanem kiábrándultság és csalódás… igen … csalódtam magamban. Azért mert hagytam hogy így alakuljanak a dolgok, és azért mert a végén eljátszottam a gondolattal hogy feladom. Ahhoz pont elég nagy pofont kaptam, hogy észhez térjek és úgy gondolom mostanában nem sűrűn fogom hagyni kifolyni az eseményeket a kezem közül. Próbálom túltenni magam a csalódásomon és újra jóban lenni önmagammal, de addig is vár egy szövettan demó kedden és egy forgalmi vizsga szerdán. 

Hogy mondjak valami jót is, sikerült minden vizsgát akkora felvennem amikorra akartam, az összes vizsgát egyszerre vettem fel az én „emberemmel”, úgyhogy van akivel lehet közösen tanulni, aki motivál, akivel együtt szenvedek majd, és még viszonylag időben is végzünk. Emellett sikerült elintézni hogy a nyári ápolástani gyakorlatot ott csináljam ahogy szeretném, így vár rám a STROKE osztály Szegeden.  És már a 2. hetet csinálom Sarah Wilson nyolc hetes Leszokok a cukorról életmódváltásából, eddig nagyon élvezem, rengeteg új ízt próbáltam ki, és azt hiszem az új kedvencem a kókuszos mandulatej lett.  

ui.: Lemaradtam arról, hogy az idén érettségizőknek időben sok sikert kívánjak, de bízok benne hogy jobb később mint soha, szóval remélem hogy fel tudtatok készülni mindenre és hogy a stressz és izgulás nem ront a teljesítményeteken, meg persze hogy szerencsétek lesz és csupa olyan kérdéseket kaptok, amik nektek nagyon is mennek, s végül legalább olyan eredményt értek el, mint amit terveztetek. Ha van kedvetek írjátok meg, hogy sikerült, mik a tapasztalataitok, hova adtátok be a jelentkezést vagy bármit amit szívesen megosztotok velem. 

Baboca
barbi.tolgyesi@gmail.com