Félig tele, félig üres

Amióta elkezdődött ez az év, úgy érzem mintha minden eddigi cipelt terhem hirtelen leszakadt volna rólam, és csak lebegnék a gondtalan valóságban, ahol újra azzal a gondolattal hajthatod a fejed a párnára, hogy ma annyi mindent megcsináltál és még a tanulással is jól haladtál. Mikor a munkádnak látod, ahogy érik a gyümölcse, és nem azt, hogy hiába van benne szíved-lelked, mindent elvitt egy jégeső (khm...kórélettan...). Egyszóval könnyebb minden. És ettől egyszerre nehezebb is. Nincs meg az a nagy nyomás, ami nem hagy lankadni, és ami ébren tart az alváshoz közeledve. Így hát halmokban állnak a kevésbé fontos és sürgős teendőim, az edzős videók pedig maradtak a megnézendők között. 
De cserébe többet olvasok, színházba járok, sokat főzök, ami mellesleg bekerült a kedvenc kikapcsolódásaim közé. 

De nézzük, mik voltak az elmúlt hónapok legfontosabb eseményei:

Először is megünnepeltük, hogy túl vagyunk a maratoni táv felén, csoportvacsora, és csoportbuli, mert ez a minimum, amit megérdemlünk!

Majd először életemben, anélkül, hogy azon aggódjak, hogy senkivel se beszéltem le előre, tudva hogy teljesen egyedül úgyse leszek, befizettem egy balkáni kirándulásra. Ami hatalmas dolog nálam, de nagyon nagyon megérte! Csodálatos idő volt, a tájak gyönyörűek, a török kávé pedig isteni, és tényleg nem egyedül éltem át mindezt. Minden tekintetben fantasztikus hosszú hétvége volt, de bármennyire is visz a szívem a világ szépségeihez, úgyannyira is húz vissza ide, Szegedre.

 

Ennek ellenére egy hét itthonlét után, újra elvándoroltam, ugyanis kezdődött a gyakorlat, egy hét Makó, két hét Szolnok. Három hét előadás, dolgozatok és komolyabb tanulás nélkül most maga a mennyország volt. Nem utálok tanulni, de azért nagyon jól esett, hogy délután lepihenhettem, varrogathattam, olvashattam, filmezhettünk, vagy este órákon át mehetett a Just Dance, míg ki nem purcantunk. Furcsa is kicsit, hogy most vissza kell rázódnom, és biztos néhányszor falba verem majd a fejem, amiért ebben a pár hétben nem erőltettem meg magam, de mondjuk azt, hogy erőt gyűjtöttem. Aztán majd meglátjuk, így gondolom-e egy hónap múlva is...

Hogy visszatérjek a megszokott kerékvágásba, megterveztem a heti menüt, elmentem a piacra és bevásároltam, főztem, a halmokban álló szennyesemet elpusztítottam, felírtam a naptárba a fontos dolgokat, és bár nagyon nehezen, és több sorozatrész után, de nekikezdtem a tanulásnak. És annyira nem is volt szörnyű, mint számítottam rá, bár az igaz, hogy egyszer tartottam egy 'most inkább mindenhol rendet rakok, még a szekrényekben is' délutánt, hogy visszaálljon a lelki békém. 

Azoknak, akik úgy érzik behozhatatlan lemaradásuk van, ezért minek is kezdjenek bele, hiszen úgyse érnek soha a végére, vagy azoknak, akik itt még nem tartanak, de ha leeresztenek teljesen, akkor bizony itt fognak, kívánom találjatok egy új kedvenc, erőt adó, pörgős zenét, és ha már kiugráltátok magatokat, vagy átjött a szomszéd szólni, hogy ennyire azért nincs jó hangotok, akkor le tudjatok ülni az asztalhoz, és belekezdeni a feladataitokba. 

Baboca 

Második felvonás

Szép lassan elhittem, hogy tényleg nem vagyok többé harmadéves, és itt állok a tanulmányaim felénél. Legalábbis ami az éveket illeti, mert hogy az igazán nagy része a tudásnak itt ér majd el minket. 

A nyár egész gyorsan eltelt, nyári gyakorlat a kórházban, nyaralás, gólyatábor, Balaton és végül elérkezett a Gólya start nap, ahol idén harmadik alkalommal, mint instruktor vettem részt. Imádom, hogy ezen a napon megismerhetek egy új elsős csoportot, segíthetek nekik megismerni egymást, és biztosítani őket, hogy ránk, instruktoraikra mindig számíthatnak. Most is egy fantasztikus emberekből álló kis csapatot ismerhettünk meg, és remélem ők így gondolják egymásról, és egy összetartó társaság lesznek az évek során, mert talán nincs is fontosabb a mellettünk lévő társaknál.

Ezt követte az új év, a klinikai modul terepének felmérése. Így 3 eltelt hét távlatából annyit mondhatok, hogy sok érdekes dolog vár ránk, de sok legkevésbé sem érdekes is, az unalmas "csak a katalógus miatt" órákon ülés örök, emellett egyszerűen lehetetlennek tartom, hogy a péntek reggel 7:30-as előadásomra valaha is bejussak és az agyam plaszticitását tökéletesen fogja tesztelni a gyógyszertan megtanulása. 

Kissé nehezen rázódtam vissza a forgatagba, de felfoghatatlanul élvezem még mindig, hogy itt vagyok és ezt az életet élhetem. 

Megvolt az első (és azóta a második) Kulturális és Külügyi Bizottsági ülés, és nyíltan kimondhatom, hogy csodálatos csapatom van! Rögtön első héten tartottunk is egy kis sütögetős, gitározós csapatépítőt. Majd egyből beledobtam őket a mély vízbe, és a harmadik héten megrendeztük a Magyar Kulturális estet, ahol kiderült mennyire szuper bizottsággal dolgozok együtt. Finom lángos, táncház szerű hangulat, szőlőfürtök és bajuszok gondoskodtak egy igazán különleges estéről. Emellett elmentünk megnézni a Dalí kiállítást, és rengeteg érdekességgel tértünk vissza. Alig várom, hogy a következő nagy rendezvényt is együtt csináljam velük.

A hónap legnagyobb sikere pedig életem első húslevese volt. Pár éve még nem gondoltam volna, hogy ezt leírhatom ide, de az eddigi egyetemi évek alatt sikerült tényleg eljutnom a tojásrántottától a levesig, ehető vacsorákig és vasárnapi ebédekig. Félelmetes módon törtek elő belőlem a 'feleség feladatok', de hatalmas örömmel tölt el, amikor egy tál meleg ételt tehetek az asztalra, majd látom, ahogy azzal örömöt szerzek. 

Bízok benne, hogy mostanra mindenki beletörődött, hogy igenis elkezdődött az év, és valahogy forszírozni kell az órára járást és tanulást, és még ehhez az idő is milyen lett... 

De senki sem szomorkodik emiatt, ugye? 

Igaz lefagyott ujjakkal lenni az esőben nekem se a kedvenc elfoglaltságom, de kávéfőzőt bekapcsolni (mert ugye egy jó kávé mindenre gyógyír), könyvet a polcról levenni, és takaró alá bújni! 

Baboca

 

Isteni színjáték

"Ha tárgyát nézzük, az kezdetben szörnyű és bűzhödt, hisz ez a Pokol. A végén pedig kedvező, kívánatos és kellemes, ez pedig a Paradicsom."

A legkevesebb túlzással mondhatom, igazán nehéz és embert próbáló féléven vagyok túl. Aki csak közelében volt már az orvosi egyetemnek, hallott rémhíreket a harmadévről, de valószínűleg soha senki se hisz a fülének, csak amikor már ő maga is benne van. Valami ilyesmi volt velem is. A tanulás okozta szenvedés és vergődés mellett azonban, nagyon tartalmas és izgalmas félévem volt, és sokkal inkább erről mesélnék most, bár ilyen távlatokból talán a felét se lehet visszaadni. Visszatérve a sötét és végtelennek tűnő vizsgaidőszakról, belevetettem magam az alanyok gyűjtésébe a kutatásomhoz, és lassan de biztosan egyre több mérést végeztem el. Majd nem sokkal a félévkezdés után jött a lehetőség, hogy az eddigi HÖK-ös munkámat magasabb szintre vigyem és csatlakoztam a kampányoláshoz. Végül a Kulturális és Külügyi bizottság vezetője lettem. Így ha eddig unatkoztam volna, ezután szóba se jött ilyen. Még a Zenei estet is felkonferáltem, pedig te jó ég mennyire izgultam a mikrofonra beszéléskor... De mit is mondhatnék..teher alatt nő a pálma típus vagyok. (bár kétségkívül az év során többször is megkérdőjeleztem magam)

A tökéletes pillanatok, és az igazi mélypontok egymást követték, mint valami élménydús hullámvasút. Csak én nem élveztem már annyira, mint gyerekkoromban. 

  

International cultural evening

Szerencsére a közösségi élettel kapcsolatos "elvárások" kifejezetten jó hatással voltak rám, így a vizsgaidőszak közepéig nem éreztem magamat kiégettnek, és kiábrándultnak. Mindig volt valami, ami miatt érdemes volt mosolyogni és továbbra is élvezettel élni a hétköznapokat. Emellett a sok egyéb feladatom után jól meggondoltam mivel töltöm a tanulásra szánt időt. (haha...se)

Azt hiszem a félévem legnagyobb teljesítményét a konyhában tettem le az asztalra. Hihetetlen módon egyre többször jutott eszembe főzni, sőt tanulás során rendszerint észrevettem, hogy már megint azon jár a fejem, mit kellene venni a vacsorához, és mikor csinálhatok már megint valamit. (hmm vajon miért?)

                                                                                                       

Idén elkezdtünk belelátni a klinikai gyakorlatba, gasztroenterológia előadásunk és gyakorlatunk volt, amivel kapcsolatban elég szkeptikus voltam. Biztosra vettem, hogy nem fog tetszeni, és unni fogom, de éppen ellenkezője történt: lelkesedéssel ültem be az előadásokra, nem mondhatom, hogy valódi stréber módjára minden alkalommal ott voltam és szorgosan jegyzeteltem, de sokat voltam és tetszett, hogy végre tényleg a betegekről volt szó és a klinika "való világába" kapunk betekintést. Ne gondolja senki, hogy letértem a neuro-útról, mert azért akkora élmény nem volt, de mindenképp a félévem egyik legpozitívabb dolga. És ha már itt tartunk, akkor az a csoda-dupla-kór-ötös is ezekhez az élményekhez tartozik. Emellett talán sose lesz annyira jó és emberséges tanítóm, mint az etika tanárom volt most. 

El ne felejtsem, idén végre, három év alatt sikerült kipipálni a bakancslistáról az (első) éjszakai villamosfutást, amit egyrészt megint a "futni nem kell, de mutasd meg magad"-nak és a szuper futópajtimnak köszönhetem. 

Aztán akárhogy is küzdöttem ellene, végül csak elérkezett a nagybetűs, legrosszabb, rettegett vizsgaidőszak. Nem állítom, hogy gördülékenyen és mindent elsöprő magabiztossággal ment. Éppen a motiváció (sokszor teljes) hiánya az oka, hogy inkább nem is írtam meg a történéseim, a gondolatimat meg főleg. Az utolsó nap utolsó pillanatáig nem mertem elképzelni, hogy talán szeptembertől negyedéves lehetek, és talán csak a kór jegyzetek szemétben landolása zárta le az évet.

Rögtön a nyár első napján újdonsült főzőtudományommal kápráztattam el egy kerti partin a vendégeket, majd következhetett az éjszakába nyúló nyársalás és melegedés a tűz körül, és ma már meg is kezdtem a nyári gyakorlatot, ami kifejezettem izgalmasnak ígérkezik. 

Bízok benne, hogy mindenki túlélte a vizsgaidőszak kínálta kínokat, és most már gőzerővel pihen és élvezi a napfényt.

Töltsétek fel az energiaraktáraitokat, és húzzatok ki minél több dolgot a saját bakancslistátokról!

Baboca

Vis vitalis

Életem egy egyik eddigi legjobb napját tudhatom magam mögött, kezdve azzal, hogy reggel kaptam egy levelet egy brazil barátomtól, hogy Magyarországra jön tanulni. Innen a napom nehéz lett volna elrontani, de szerencsére nem is sikerült. Reggelire készítettem egy isteni finom trópusi gyümölcsös turmixot. Délelőtt minden teendőm elvégeztem, és háziasszonyi képességeim csiszolgatása céljából mostam, és még főztem is a szobatársammal, ami azt hiszem a történelmi idővonalamra felkerülő eseménynek számít. (Ha valakit érdekel, joghurtban pácolt zöldfűszeres csirkemellet készítettünk, cukkinis rizzsel, és amellett hogy büszke vagyok magunkra már csak az igyekezet miatt is, hazudnék ha azt mondanám, nem lett igazán finom kis ebéd belőle.) 

Ezután nekiültem tanulni kicsit, de ez inkább amolyan ráhangolódás szerűség volt, mintsem hatalmas haladás, de ez a nap nem is erről szólt. Késő délután elmentem edzésre, és bár igazi izomgyilkos 60 percben volt részem, mégis eszméletlenül élveztem, és merem állítani, hogy ez volt eddig a legjobb edzés amin voltam. 
Végül az nap megkoronázása egy esti mozizás volt :)

Egyszerűen fergeteges, kirobbanó energiával teli napot sikerült összehoznom és remélem, hogy ez a kis szösszenet, amit megosztottam veletek, egy ugyanilyen friss és kellemes holnapot hoz majd el nektek!  

Baboca

White blank paper

Hmm, nem is tudom mit mondhatnék az elmúlt két hónapról. Talán az lesz a legjobb, ha ettől a képtől eltekintve nem fűzök hozzá semmit. 

Minden esetre örülök, hogy vége és újra elkezdődik egy félév, amikor újra meg lehet próbálkozni a nagy elhatározások betartásával. A tanulás mellett rengeteg tervem van a tavaszra a kutatástól kezdve a félmaratonra készülésig, aztán majd kiderül a tervekből mennyit sikerül véghez is vinni.
Remélem sokszor, sok érdekes mondanivalóval jelentkezek majd, de egyenlőre nincs miről szaporítanom a szót, úgyhogy kívánok mindenkinek energiával teli, sikeres félévkezdést! 

Baboca